Social Service magyarokkal

Ma volt social servicem. Általános iskolás gyerekekkel foglalkozunk, játszunk, tanítunk, előadunk stb..
Van két Eliza nevű lány, akik már régebben megemlítették, hogy van egy magyar osztálytársnőjük. Meglepődtem, meg örültem is hogy hallottam még egy külföldi magyarról.
Ma viszont Ő is eljött a foglalkozásra. Az Elizák már előre beharangozták, úgyhogy kicsit gondolkodóba is estem, hogy vajon mennyire beszél jól, hogy köszöntsem stb., hiszen tudtam, hogy Ő "csak" félmagyar és már itt, Olaszországban született. Szerintem ő az első magyar anyanyelvű, akivel találkoztam és nem az egykori Magyarország területén született. Arról is hallottam, hogy elváltak a szülei és nem tudtam melyikkel él, sőt azt gondoltam biztos az olasszal.
Meg is jelent az említett hölgyemény és meg is oldotta a köszöntés problémát:
-Magyar?
-Igen.
Meglepődtem, hogy milyen jól beszél. Kicsit ugyan olyan stílusa volt, mint amikor én hazamegyek karácsonyozni (egy hét múlva), de a kiejtése és szókincse anyanyelv-szerű volt.
Mint kiderült ez azért van, mert az anyukájával él itt Olaszországban, aki magyar.
Van egy bátyja is, aki éppen a UWC-jelentkezős korban van. Írok is nekik egy tájékoztató emailt. Örülnék, ha jövőre maradna a magyarok száma 3, hisz ő az olaszokon keresztül bekerülhetne (nagyobb eséllyel).
Ezután megjelent az anyuka és világossá vált, hogy miért beszél ilyen jól a lánya is.
Remélem nem haragszanak meg, hogy írtam róluk, de nekem nagy élmény volt találkozni egy (kettő) "helyi" magyarral.