Pula

Először is köszönöm, hogy annak ellenére, hogy nem írtam 4 napja a blogom újabb 50 látogatóval gyarapodott. Nem írásom története a következő:
3-ától (péntek) 5-éig (vasárnap) hosszú hétvége volt a suliban, ami annyit tesz, hogy ha tudsz UTAZZ EL!
Kb. 30an mentek Ljubljanába, de gondoltam oda mégsem megyek, hisz az túl közel van (egy szimpla hétvégére is átugorhatok, vagy hazafelé) meg alapból nem akartam túl nagy társasággal menni, mert úgy csak lassítjuk egymást, az meg olyan unalmas.
A szobatársam Yahia és pár srác szervezett egy holidayt Pulába (Horvátország). Többször is kérdezték, hogy nem megyek-e de én inkább mentem volna valamerre Olaszországba, úgyhogy nem válaszoltam biztosat. Mikor aztán minden más esélyem szertefoszlott azt mondtam, hát legyen. Csaképpen ez csütörtökön kb 13:30kor volt és 14:00kor akartam indulni.
Összefoglalva azt mondom, hogy ez a pár nap olyan volt mint egy sinus-görbe mely pozitív amplitudója a paradicsomi élet közeli állapot, a negatív pedig hatalmas Istenkáromlásokat jelent (természetesen angolul).
Csütörtök: No, elég az hozzá, hogy a busz Pulába Triesztből indult 14:30-kor. Ezért aztán el kellett csípnünk a duinoi buszt 14:00kor. Csakhogy nem számítottunk arra, hogy Yahiának extensiont fognak tartani (ez hosszabbított uccsó órát jelent 13:45-ig). Bár mázlink volt és elértük a duinoi buszt, mert késett: éppen ezért lekéstük a Pulába menő buszt. Csak, hogy ne unatkozzunk abban a pár órában, amíg vártuk a következőt -> Én otthonhagytam az útlevelemet (mert azt hittem nem kell Horvátországba...), tehát visszamentem érte. Így tehát elindultunk a 18:00-ás járattal.
A horvát határhoz (amit elég szigorúnak mondanak) közelítve éreztem, hogy életem egyik legizgalmasabb határátkeléséhez érkezek hatodmagammal, egy szudáni (Yahia), egy bangladeshi (Hamayat), egy kínai (Ben), egy török (Umur) és egy afroamerikai (Charles) társaságában...
Kifelé az EUból mindegyikőjük táskáját kipakoltatták (az enyémet nem), olyan szinten, hogy a sampont megszagolták, a tárcákat átnézték a szemüvegtokokat kinyitották... Végül aztán amikor a határőrnő a Charles egy cimke nélküli üvegében lévő barna függősséget okozó anyagát vizsgálta, rájött, hogy Nutellát talált és elmosolyogta magát. Ekkor vettem a bátorságot és megjegyeztem, hogy csak egy egyszerű iskolai kiránduláson vagyunk, mire megenyhülve továbbengedett minket.
A feketeleves a Horvátországba való belépés volt, mert kiderült, hogy valamit rosszul néztek a neten a srácok, és Bangladeshnek külön visa kellett volna. Ezért aztán ledobták őt a buszról. Gondolkodtunk, hogy mind visszafordulunk vele, de végülis csak Yahia ment, mert ő viszonylag beszél olaszul.
(Nekik vissza kellett sétálniuk a szlovén határra, ahol az előbb még nagyon gyanakvó határőrnő a munkaideje lejárta után (+2 óra) elvitte őket Koperbe, ahonnan visszataxiztak Triesztbe majd hazamentek. Az eredeti terv az lett volna, hogy egy éjszakát kihúznak valahol Koperben, majd másnap találkozunk Ljubljanában, de nem találtak szállást.)
Így aztán a főszervező nélkül, de pár utasítást tartalmazó papírral kerestük meg a koleszünket Pulában. Innentől kezdett felfelé kerekedni minden, mert kiderült, hogy nem koleszszobákról van szó, hanem azonos áron lévő 2 személyes apartmanokról. 35euro/apartmant/éjszaka
Az első nap 2-t béreltünk (mert nem láttuk őket előre), de aztán hála az Édesanyámtól örökölt alkumániámnak másnap kialkudtam, hogy 4en had használjunk 1 kéglit, merthogy 2 franciaágy volt, ami elég nekünk. Ezenkívül: fürdőszoba, konyha, tv, légkondi ... Tehát 17,5 eurórt fizettünk fejenként az első éjszakáért, majd a következő kettőért összesen ennyit.
Első éjszaka elmentünk sétálni a berendezkedés után:
Megállapítottuk, hogy a horvátoknál az átlagmagasság, kb az enyém és jelentős részük kopasz, ami előnytelen volt, egy feketével és egy kínaival sétálva. Pár beszólás után meg is jött a kedvük hazamenni, úgyhogy Umurral ketten mentünk az oly javasolt Uljanik-clubba. Bárcsak azok éltnék át ezt, akik rendszeresen sértenek meg embereket származásuk miatt OK NÉLKÜL! Bosszantó volt nagyon. Hazakisérve Charlest és Bent egy újabb döbbenet ért: Tárva nyitva volt a bejárati ajtónk. (amit biztosan bezártunk előtte) Nem értettük, mi lehetett, mert mindenünk megvolt és nyoma sem volt sérülésnek az ajtón.
Amint azonban megérkeztünk a szórakozóhelyre Umurral kedvünk egyből elkezdett felfelé ívelni. Belépő nem volt. Jó fények, jó hangulat (mindenki ismert mindenkit kb), nekem tetsző tánolós house zene és magyarországi árak. Az egyetlen szemmel látható súlyos hátrány a kukitúltengés (bocsi Mama) volt. (Mellesleg a horvát csajok majdnem olyan jók, mint a milyeink.) Táncoltam kb halynali 5ig majd hazamentünk.
Másnap reggel úgy éreztük ki kell rúgnunk a hámból, úgyhogy fejenként 10 euróból vettünk rengeteg kaját, főztünk (tojásrántottát) és egy extázisközeli reggeli/ebéd-ben volt részünk.
Utána turistásat játszottunk, smst írtunk a 80 éves nagyapánknak (Boldog Születésnapot Papa!), boltokat nézegettünk... Vacsi után ismét Uljanik volt a célpont. Kevésbé, de ismét jó volt.
Hazaérve befeküdtem a hangosan horkoló Ben mellé... 5 órán át nem tudtam aludni...
Majd reggel jött a mélypont: Umur kapott egy smst: volt iskolájának igazgatója és finanszírozója autóbalesetben meghalt feleségével együtt...
Én félholtnak éreztem magam sokáig, mert nem aludtam, és meg is fáztam. Sétálgattunk a városban, idétlenkedtünk, dudáló nászmenetnek táncoltunk, moziban rohangáltunk, kolosszeumot néztünk, majd jött az újabb pofon: Az egyetlen vasárnapi Triesztbe menő busz hajnali 6kor indult. Ez mégegy átvirrasztott éjszakát jelentett. Ráadásul éjszaka Charles lepusztította az asztalunkat (az asztal nem szék!), ezzel el is tört egy vázát és egy tányért. A ház úgy nézett ki, mint egy szemétdomb. Szemügyre véve az asztalt elkezdtem megjavítani, mire jött Umur és letörte az egyetlen ép lábat is, viccből. Egy pillanatra azt hittem én leszek a második törökverő, de aztán belátva, hogy kretén volt, segített. Sikerült úgy-ahogy rendbehozni. Kitakarítottuk a szobát, néztünk egy kis horvát jackesst, szunyáltunk 2 órát, aztán a hajlani hidegben megcéloztuk a buszállomást. A többi már simán ment, 9:30kor hazaértünk. Alvás, tanulás, blogírás...
Képek hamarosan...

Ma levettem a gipszem!!! Egész jól működik a kezem, bár a csuklóm gagyi és ijesztően kihegyesíti a bőrömet a drót.
Úgy néz ki 18-án érkezek haza és egy hétig maradok.
Még egy fontos infó: Végre megkaptam Pjeczka Krisztina (Szingapúr 2008-10) blogcímét. Oldalt olvashatjátok. http://www.krisztinsingi.blogspot.com