Jobhunting

Biztos sokan nem tudjátok, hogy akkor én most hova is megyek továbbtanulni. Igen. Még én sem tudom biztosan. Hogy is tudhatnám biztosan, mikor csak akkor vesznek fel a University of Edinburgh, Mechanical Engineering with Management szak második évfolyamába (second year entry), ha meetelem az alábbi conditiont: 6 in HL Maths, Physics és egy harmadik HL tantárgy, 4es SL English. Total minimum 36 pont. Teljesíthető, nem mondom, hogy nem, de nem egyszerű. A matek trial vizsgám pl 3- lett... Tehát ahhoz, hogy biztosan tudjam, hogy oda megyek előbb meg kell írni a vizsgákat ilyen jókra és meg kell kapni a hivatalos eredményt. Ha ez megvan, akkor jön a következő akadály: PÉNZ

Ugyan Skóciában a kormány fizeti a tandíjat minden EU diáknak, ami nagyon becsülendő dolog, de a szállás, kaja stb., minden egyéb a mi lelkünkön szárad. És mivel egy évet 5.000 font alatt nem lehet túlélni: dolgoznom kell. Szívesen dolgozok én majd egyetem alatt is, de úgy gondolom, hogy megkönnyítem a magam dolgát azáltal, ha nem Törökországba megyek az Umurhoz clubbingolni, hanem inkább itt Olaszországban dolgoznok.

Így történt tehát, hogy tegnap kerékre kerededtem és elbicikliztem Gradoba munkát keresni. Voltam Monfalconéban 3 álláshirdetőben, Gradoban legalább 20 hotelben, étteremben, bicikliboltban, kempingben stb.. Önéletrajzot nyomtattam előre, jó sokat.

Az alábbi válaszokat kaptam a legtöbb helyen:

Noi siamo a posto. - Mi megvagyunk elegen.

Parli anche tedesco? - Németül is beszélsz?

Ti chiameremo. - Majd hívunk.stb.Egyszóval nem. De:

Egyik helyről elküldtek egy kis étterembe. A kis étteremben 2 ember dolgozott. Egyik pincér másik szakács. Mégegy ember kellett nekik, aki a konyhát takarítaná. Nem lenne az rossz -gondoltam- de az ember 3 hónapig nonstoppra, napi 10 órára keresett embert. Ráadásul olyat, aki Gradoban alszik, mert késő este már nem jár busz Monfalconéba (ahol az amicom, Domenico tudna szállásolni). Lehet direkt játszott rá, mert nem tetszettem neki, de tény hogy erre nemet kellett mondanom. Kicsit el is keseredtem, mert megint 0-ról kellett indulnom. Ráadásul ő azt mondta, hogy senki nem fog engem hagyni elmenni július elején, mert akkor indul igazán a szezon. Szal azt mondta, hogy így nem fogok találni semmit.

És aztán megtörtént a csoda. Hazafelé a kempingek sorra utasítottak el egymás után (ott vizimentői oklevelet szerettek volna látni), míg a legutolsónak bementem a yachtclubbjába. Nem is yachtclubb volt, hanem egy kis hajóalkatrészbolt. A néninek eldaráltam a szokásos "Nyárimunkát keresek, van szükségük valakire?" mire bután nézett. Mint kiderült nem azért, mert ilyen dumával az emberek Hotelekbe mennek inkább (állítólag naponta akár 10-15 önéletrajzot is otthagynak egy jobb helyen), hanem mert még az én olaszom is folyékonyabb volt az övénél. Akkor váltottunk angolra, abban mégjobban vertem.:) De aztán bevitt a backstagebe, ahol átadott a szintén német főnökúrnak. Úgy tűnt szúrna, mert miután elmagyaráztam a monológomat (mind2 nyelven) gondolkodott. Kérdezősködött. Mondtam, hogy szoktam biciklit szerelni.:) Meg, hogy gépésznek fogok Edinburghban tanulni. Megállapodtunk abban, hogy két hét múlva valamikor visszamegyek és megnézi, hogy dolgoznék. Azt is mondta, hogy a fa vitorláshajókra fogok specializálódni, ami igen megtetszett. 6 és 10 euro között számíthatok az órabérre ha megfelelek, és talán még szállást is tud adni - egy hajót, amiben aludhatok.

Szinte szárnyaltam hazafelé a kétkerekűn. Ezúttal még egy darázs sem csípett meg, olyan gyors voltam.

Remélem összejön és nem esek pofára. Nagyon tetszik a gondolat. Majd mondom, hogy mi lett az eredmény. Ne nevessetek ki, ha végül mégsem jönne össze.

Ma a délelőttöt s utánt a könyvtárban töltöttem. Tanultam vaze. Aztán kimentem bicózni. Csak úgy jöttek a magyarok. Zsolti jött szembe, s mesélte, hogy az előbb találkozott egy fiatal anyukával és egy kisfiúval, akik magyarul beszéltek. Nem sokkal utána 2 nézővel gazdagodtam, akik -mint később kiderült- a család másik fele voltak. A kisfiú, Albert (3) természetesen egyből ráflesselt a bringámra. Én meg az övére, mert ilyen kerékpárelőd-szerű lábítós kismotor-bicikli volt (jobb szavakba nem tudom önteni), ami tök jó, mert a gyerek megtanul egyensúlyozni. Amíg én az Apukájának elmeséltem, hogy mi az a UWC, Albert Ryan Leechet megszégyenítő kerékpármutatványokat talált ki nekem. És mivel valamilyen szinten mindig teljesítettem a követelését igen jó barátok lettünk, még egy ötöst is adott, amikor elbúcsuztunk. A család egyébként lakóautóval járja a csizmát. Már hazafelé tartanak. Rádöbbentem, hogy én még sosem voltam lakóautóban, és hogy ha majd nagy leszek akarok egyet. Meg vitorlást is. Mindkettővel oda mész ahova akarsz és alhatsz is benne. Szuper, nem?