7 avagy a kedves osztrák bácsi

Ma volt eddig a legjobb munkanapom. Pedig már reggel kezdtem úgy érezni magam mint az összes többi ember, hogy jajj de nincs kedvem ma dolgozni. Ez persze részben azért is volt, mert tegnap olasz munkaszüneti nap volt (Festa della Repubblica), úgyhogy én sem dolgoztam, hanem végre a 2 évem alatt először elmentem megnézni a Castello di Miremarét, amit már kifejezetten szégyelltem, hogy nem láttam, hisz Sosi történelem tanár úr (a Puskásból) mindig effelől érdeklődik, amikor találkozunk.

Nah, de szal megérkeztem és a főnök azt mondta, hogy ma mégsem vele dolgozok együtt, hanem a hirtelen befutott kuncsaftnak segítek egész nap a szárazon álló hajójának az újrafestésében. Ettől kicsit beszartam, mert a másik hajóval 3 napot elszenvedtem, mire az összes rohadt festéket végre lecsiszoltam róla. Ez a hajó, meg legalább 2x akkora, 17 méter hosszú, 5 méter széles. De szerencsére csak egy kb 1 méter magas, körbemenű csíkot kellett kapargászni, és valamiért sokkal könnyebben le is jött. Dolgoztam is becsülettel, egészen addig, amíg a már addig is kedvesnek tűnő osztrák bácsi 12:30kor mondta, hogy álljak le, m1ünk enni.

-Oké, akkor fél óra múlva visszajövök, rendben?

-Dehogyis, Te velem jössz és együtt ebédelünk az étteremben.

-Jah, rendben, köszönöm.

Ebéd közben meg elmesélte futólag mind a 65 életévét, ami egész érdekesnek bizonyult. Mindössze 8 éve kezdett el vitorlázni, azért, mert azt tervezte, hogy majd amikor nyugdíjbavonul, akkor körbevitorlázza a világot. Így aztán 6 év tervezgetés után és 1 nappal az utolsó munkanapja után el is indult a feleségével a kalandra. A Földkerülést 5 évesre tervezték, de előtte 1 évig a Földközi-tengeren hajózgattak volna, amolyan bemelegítés-szerűen. El is jutottak a Balti-tengertől az Adriáig, ahol aztán Gradoban kötöttek ki és mivel itt sajnos egy orvosi vizsgálat során kiderült, hogy az asszonynak rákja van feladták álmukat és egyből ki is emelték ezt a nehéz, lomba, öreg, de nagy és erős hajót. Azóta már 10ezer eurot kellett fizetnie csak azért, hogy itt tárolhassa és már nagyon el szeretné adni. Szombatra vár egy potenciális vevőt, ezért szeretné kicsit kipofozni így az utolsó pillanatban is.

Megköszöntem a lasagnát meg a történetet, aztán vissza is álltunk dolgozni. Most már sokkal jobb hangulatban telt a munka, így, hogy jobban ismertük egymást. Viszont 1 óra sem telt bele és elkezdett zuhogni az eső. Ezután már csak úgy hébe-hóba tudtunk csinálni valamit érdemben, de leginkább sehogy. Hogy azért valami legyen körbevezetett a hajóban, pont úgy mintha én lennék az a bizonyos vevő.:) 10 személyes szalon, fürdő, 8 ágy, konyha, könyverpolc, rengeteg tárolórekesz, gombok, pöckök, kütyük, kijelzők stb. Korához megfelelően volt felszerelve, nem sok elektronikával inkább manuális mérőkkel.

Még egy kicsit próbálkoztunk, aztán gondoltam, hogy meghívom egy kávéra, ha már ő olyan rendesen ebéddel kínált. A kávézás 5lete tetszett neki, de persze fizetni nem hagyott. Közben megemlítettem neki, hogy valószínűleg énekelni fogok hazafelé, hisz amikor esőben biciklizek akkor mindig dalra fakadok. Erre felajánlotta, hogy hazavisz kocsival.

-De hát akkor nem tudok holnap hogyan jönni, hisz itt marad a biciklim. - mondtam leginkább kifogásként

-Hát, akkor majd holnap reggel érted megyek.

-Ugyan, ez már igazán túl kedves.

-De, így legalább már kora reggel biztosan nekem fogsz segíteni - Mondta vigyorogva.

-Hát jó - mondtam

Aztán megkerestük a főnököt, hogy ismertessük vele a megállapodást. Ő pedig vidáman rám nézett (ami relatíve ritka - Gondolom örült neki, hogy fenntartom a jó kapcsolatot az ügyféllel.), s miután körbenézve megállapította, hogy sokan vannak körülöttünk a hüvelykujját a mutató és középujjaival összedörzsölve motyogta, hogy holnap találkozunk.:)